Kéz a kézben németül – unoka és nagyi: egy csapat, egy nyelv
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum német nyelvi versenyt szervez a Klett Könyvkiadó és a Wunderbar fesztivál támogatásával.
Korábban kézenfekvő dolog volt, mára nem árt újra tudatosítani: németül tanulni érdemes, és szórakoztató is lehet. A korábbi generációk tudták: kultúráink összefonódása, a gazdasági kapcsolatok, a nyelvterület közelsége mind ütős érv amellett, hogy megtanuljanak németül.A mostani nagyszülők közül sokan tanulták még első nyelvként a németet, és kamatoztatták tudásukat munkájuk és utazásaik során egyaránt. Ezt a tapasztalatot szeretnénk közvetíteni az unokák felé, hisz sok előnye van annak, ha jól tudunk németül:
Fedezzétek fel a nagyszülőkkel együtt ennek a csodálatos kultúrának és nyelvnek a szépségeit játékos feladatok megoldása során. Hogy ki lesz a nyertes, nem (csak) a nyelvtudáson múlik, legalább olyan fontos a leleményesség és a kreativitás is.
Jelentkezési feltétel: minden csapat két főből, egy nagyszülőből és egy unokából áll.
Nagyszülő: legalább középfokú (B2) nyelvtudással rendelkező nagymama vagy nagypapa nevezhet a versenybe, korhatár nincs.
Unoka: 7 és 10 év közötti, olvasni tudó gyerekeket várunk.
A nyertes csapat egy 100.000 forintos utazási utalványt kap.
További nyeremények:
Színházjegyek a Magyarországi Német Színház (Deutsch Bühne Ungarn) felajánlásában
Minden résztvevő a Klett Könyvkiadó által összeállított ajándékcsomagot kap.
A részvétel regisztrációköteles.
A verseny időpontja: 2026. április 25. szombat 10.00-14.00
Helyszín: ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft. Díszterme
Regisztrálni kizárólag ezen a linken lehet 2026. április 17-ig: Kéz a kézben németül – Unoka és nagyi: egy csapat, egy nyelv – Űrlap kitöltés